Emlékezés 2010-es magamra ......

Jött egy perc, hogy érezted, hogy élsz.

Volt egy perc, hogy születtél,
Volt egy perc, hogy ébredtél,
S jött egy perc, hogy érezted, hogy élsz.
Volt sok év, hogy rájöjjél,
Minden úton kell egy cél,
Amit még az élettől remélsz.
Jönnek még percek, évek,
Egy őszinte lét vár még rád.
Annyi mindent titkoltak,
Annyi mindent hazudtak,
Annyi szónok csak ellenünk beszélt.
Állj mellém kérlek, te érzed,
Az őszinte szó még él,
Kell még sok ember, ki egyszer,
Felébred egy szép szóért.
Szólj! Mint a csengő szól,
Oly tisztán a káoszon át!
Mondd el, mit a sors mért rád!
Sűrűn hullt könnyek,
Megtévesztett évek során.
Annyi évünk elszállt már,
Annyi álmunk eltűnt tán,
És az új világ még mindig vár.
Ez a perc az, mi feloldhat,
Szóljunk hát őszintén!
Hisz az élet, amit élhetsz,
Még most is vár, úgy mint én.
Szólj! Mint a csengő szól,
Oly tisztán a káoszon át!
Mondd el, mit a sors mért rád!
Sűrűn hullt könnyek,
Megtévesztett évek során.
Szólj! Mint a csengő szól,
Oly tisztán a káoszon át!
Mondd el, mit a sors mért rád!
Elvesztett álmok,
Megtévesztett évek során.
Szólj! Mint a csengő szól,
Oly tisztán a káoszon át!
Mondd el, mit a sors mért rád!
Sűrűn hullt könnyek,
Megtévesztett évek során.
Szólj! Mint a csengő szól,
Oly tisztán a káoszon át!
Mondd el, mit a sors mért rád!
Elvesztett álmok,
Megtévesztett évek során.

Demjén Ferenc -Rózsi szép dalát nap-nap hallgatom. Bár nekem szólna. Amikor meg rákérdezek tűztestvéremre, bemondja, hogy a rádióját nem ő állította össze.
Annyi bíztatást vettem ki ebből a számból. Most meg jön a karácsony. Most meg is itt ülök, a drágám weboldalának a rádióját hallgatom, egérlukamban a számítógépemen.
Ez a szép szám nyitja a dalok sorát. Ezekkel a dalokkal üzentünk egymásnak. Ő felrakott egy zeneszámot, válaszként én is feltöltöttem egy zeneszámot az én weboldalam rádiójának kezdő számaként. Így ment ez oda-vissza. Lehet, hogy én ebbe többet képzeltem bele, mint amennyi a valós tartalma volt? Nem hiszem. Biztos nem.
Hiszen a többi zene is a rádióján, mint ha nekem szólna. Még most is ezzel a zenével indul, de oly régen lépett fel az oldalára. Jóval az előtt, hogy szinte ultimátumot adott, mondván mikulás nap után megszakítja a kapcsolatát velem. Igaza van. Nem rohantam hozzá. Kérdezheti, hogy milyen férfi az ilyen? Igaza is lenne. Igaza is volt, amikor ezt belemondta a képembe. No, itt mindenki tudja a választ. Aki elolvasta az eddigieket. Egy bolond ember, aki hagyja kicsúszni a boldogságot a kezéből. Pedig ha tudná. Minden gondolatom, csak ő. Csak ő, csak ő.
Pedig ha tudná, hogy min mentem keresztül. Miken mentem keresztül. Ahogy ide vánszorogtam már a gép elé, ha megcsörrentett a szkájpon. Hogy annyi erőm nem volt, hogy kimenjek a lakásból. Hogy a szomszéd rángatott életre. Pedig éreznie kellett, mert szinte könyörögtem hozzá a leveleimben. Csak azt nem mondtam, hogy S.O.S.
Jól tudom, mindennél biztosabb abban, hogy szeretem. Mondtam már az elmúlás szélén álltam. Ami a legfurcsább, nem tehettem róla, és mégis. Ami még furcsább, észre se vettem.
Ami a leges legfurcsább, hogy egyszerűen kikapcsolt az idő. Azután, csak azon kaptam magamat, hogy rágni se tudok már.
Aztán magamat még egyszer megrázva, a fogászaton találtam magamat és műtött az orvos. Hát igen, a gyors hízás, valamint az észvesztő gyors fogyás megtette a hatását. Pont akkor fogytam így el, amikor gyászoltam a szüleimet. Nem is tudtam elmozdulni innen a gép mellől, mert abban a pillanatban, hogy nem hallottam az édes tűztestvér hangját, beindult egy általam még nem igazán ismert, véget nem érő szívszaggató nyüszítés. Nem akart véget érni, és nem, és nem, és egyre csak nem.
Azután egyszer csak leültem itt a székre a gép elé, azután pedig már nem tudtam felállni. Elfogytam.
Ennek bizony csak egy része volt a gyászom. Másik nyomós ok, hogy nem tudtam eldönteni, miként tudom a szükségszerű intézkedéseket megtenni, amikor a lakásból se tudok kimozdulni, amikor nem láttam a könnytől, amikor nem volt itt az oldalamon. De azt jó volt érezni, hogy végig mellettem állt. Mellettem az éteren át is, ha kell.
Harmadik csoda ok, hogy talán szinte végzetként, ebben az évben több mint félévnyi pénzem ment el úgy, hogy semmire se jutottam vele. No és erről se tehetek? Lehet, hogy igen.
Csak hát igazán nem is volt miből ennem, főleg nem utaznom. A bagót viszont nem tudtam letenni, gyenge voltam hozzá. Mindig halogattam, mert nem tehettem mást. Holnapra jobban leszek, holnap nekilátok a dolgoknak, holnap gyorsan túl leszek rajta. -és megyek, szaladok, futok, rohanok. Ha tudná, hogy itt volt a cuccom becsomagolva. Beleraktam egy masszírozó gépet, amolyan fénnyel gyógyítót. Beleraktam a focilabdámat, hogy ott nála egy cseppet még közelebb kerülhessek Krisztiánhoz. Hát, ha játszhatunk egyszer-egyszer. Összeraktam az öltönyt, cipőt, inget, nyakkendőt. Aztán egyszer csak, amikor felpróbáltam az öltöny nadrágját, csak azt vettem észre, hogy szinte leesik rólam. Akkor kaptam vissza a mérlegemet. Hatvannyolc és fél.
Eltelt pár hét, jó... két hónap, és már le is fogytam huszonöt és harminc között. Csoda, hogy valahogy visszafordult a folyamat. Azt képzeltem, hogy ott vagyok mellette, és azt eszem, amiket ő mondott nekem a hangszórón keresztül. A végén már csak gondolati hatásra is, éreztem a gyulai ízeket. Be tudtam magamat csapni. Bár nem akartam. Becsaptam. Egy szelet kenyér harapása közben is éreztem az imádott gyulai csípős paprika hatását, ha épp arra gondoltam. Elvoltam egy darabig. Mindig azt az ízt éreztem, amiről ő beszélt. A sima vizet is érezni tudtam vörösborként. Ekkor kezdtem el, ettől tudtam újra inni. Ekkor jöttem rá, hogy nem egyszer volt, hogy egy hétig nem ettem.
Óriási, félelmetes. Mi tartott életben? Egyedül a hozzá fűződő érzelmem.
Eljött az ideje, hogy végre be tudjak menni anyuék lakásába. De hát ezeket mind mondtam neki. Talán ezért is volt ennyire türelmes eddig velem.
Köszönöm neked drága Aranyborostyán, hogy megint visszahoztál az életbe. Mondtam újfent, megrázom magamat. Neki is láttam, a nagyobbik lányom unszolására a lakás kipakolásának.
No ekkor műtötték az öcsém feleségét rákkal. Ekkor maradtam megint ott magammal, a pakolás kellős közepén. Annyi anyag között, ami egy nagy palotának is tiszteletére válna. Mindez negyvenhat négyzetméteren. Mind ez mellet ott volt a két gyors halál. Ott volt a második meg nem értése, értelmetlensége. Hogy vonyítottam drágám ott nálad, amikor meghallottam a hírt. Hányszor mondtad, hogy teljesen kikészülsz. Az csak gyenge visszfénye lehetett annak, amit ott tapasztaltam a ruháik, a kütyüik, a gyermekkorom minden kacatja között. Ott találtam szinte mindent, az ötvenes évektől kezdve napjainkig. Ott találtam a húsz évvel ezelőtti számlákat összekeverve a maiakkal. Ott találtam a gyermekkori feljegyzéseiket, egy-egy cetlin. És sorra csak azt találtam, hogy összevásároltak mindent, amiket nem is használtak. Majd megtaláltam a feljegyzést, hogy mind ezt azért csinálták, hogy ha nyernek valamelyik ilyen vásárlási játékon, a nyereményből segíthetnek rajtam. Értelmét nyerte apu mondata, -mit éreztél akkor, amikor gyerekkorodban nem voltunk melletted, amikor ott kellett volna lennünk. A halála előtti újra egymásra találásunkkor mondta, a gyulai kiállításomkor. Soha nem voltunk mi távol egymástól, csak nem egyeztek meg a véleményeink sokszor. nem értettem miért játsszák a kis embereket. Rá kellett jöjjek, hogy most én, ugyanezt csinálom.
Még egy lélektani teher, és még egy, és még egy.... Meddig, -és mennyi még?
Ekkor már kicsúsztam minden határidőből. Mindenhonnan a követelések tömege jött csak. Igen dolgozni kellet volna, kérem. No de hogyan, kérdezhetnék vissza. Amiket dolgoztam, azokkal csak rohantam magam után, ha láttam belőlük egyáltalán valami pénzt. Igen dolgozni kellet volna, kérem. No de hogyan, kérdezhetnék vissza. Tettem is, de választ nem igen kaptam. El kellene dönteni, hogy találkozunk-e még? A tűztestvérem és én. Látni szeretnélek mondtam.
Az idő majd eldönti, jött a válasz.
No, hol dolgozzak én. Itt vagyok, ahol most pénz kellene, de ott akarok lenni ahol te vagy. Ott vagyok otthon melletted. Sokszor leírtam, mondtam.
De egyszerűen nem mehetek még. El kell adjam a szülői otthont. Nem hogy eladni nem tudtam, még igazán kipakolni sem, mert nincs eszközrendszerem.
Itt hagynám az egészet a csudában, -gondoltam, erre megszólalsz, milliomos akarsz lenni? Nem, nem, nem. Hát nem ismersz? -gondoltam, vitáztam. Úgy látszik nem.
Ehhez jön még akkor többek között, a mosógépből lakást elárasztó víz, az átszakadó csaptelep elállíthatatlan zuhogása, a két fűtőtest tönkremenetele, az áram megszűnése, a tető beázása, ja és az ezt követő lakás szétvésés, a villanyóra tűz után. Jó Uram, tán csoda, hogy még élek ennyi minden után. Mert mind ez fél év termése. Ennek jó részéről nem is tud az én párom. No és hányszor ment tönkre a számítógép, csak hogy ne hallhassam a hangját annak, aki az egyedüli kiemelt lény, az én életemben.
Ja és a közös kis háborúnkról még nem is meséltem, a közösen játszott számítógépes játékunkban. Nagy energia volt az, ebben az időben. Nagy és zavarba ejtő.
Hogy miért is. Erről egy külön tanulmányt kellene írnom. Lehet, hogy meg is teszem, még a könyv sorai között.
Pedig én szeretni szeretek és festeni. festeni és szeretni. Tűztestvérem, ezt nagyon jól láttad, egy csend-varázs-pillanatodban.
No, ez egy levél volt, a regényben.
Most meg itt ülök a régi, a réges-régi életem üszkös romjain.

Az utolsó

Hát istenem, az érzést most már én is ismerem.
Elveszteni valami kincset, megtanulni a nincset.
Igazán fel nem foghatom, köröttem mi ez a rom-halom.
Hogy kerültem én ebbe, hiszen törekedtem a szebbre.

De jaj, Istenem, az érzést meg kellett ismernem.
Jutalom egy szelet kenyér, ne éhez, valamit egyél.
Mitől természetes a fény körötted, ha sötét az út mögötted.
Már utolsó mécsesem pislákol, szökik a fény a házból.

Ez lett már a belső fény, világítani kevés a remény.
Nem kellett így jönnie, érte másnak nincs bűnhődnie.
A hibás én vagyok, hisz utolsó gyertyám is elhagyott.
Köszönöm a fényt, amit adtál, hogy eddig élni hagytál.

Hát istenem, az érzést most már én is ismerem.
Elveszteni valami kincset, megtanulni a nincset.
Igazán fel nem foghatom, köröttem mi ez a rom-halom.
Hogy kerültem én ebbe, törekedtem a jobbra, szebbre.

Jaj, jaj, Istenem, az érzést át kell, hogy éljem.
Tudjam mekkora értéke, embernek ne kelljen pillanattól félnie.
Köszönöm a fényt, amit adtál, azt hogy eddig élni hagytál.
Már utolsó mécsesem pislákol, szökik a fény a házból.

Ó drága Istenem, adj erőt, hogy ne így legyen.
Mit érek én nála-nélkül, mert mit ér a nap a csókja nélkül?
Mit érek én nála-nélkül, mit ér a fény, szeme tükre nélkül?
Mit ér a hit, a lét, mit ér a sötét, itt lassan már a lét a tét.

Hát istenem, az érzést sajnos már én is megismertem.
Hogy miért kerültem én ebbe, mikor törekedtem a szebbre.
Elvesztettem minden kincset, megtanultam a szép-volt-nincset.
Talán lassan már felfogom, hogy köröttem mi ez a rút-rom-halom.
2010. 11. 24.

Milyen igaz Rózsi zenéje. Állj mellém, kérlek! No, igen. Hol, és ki mellé álltam én?
Talán olyannak látszódhattam csak, mint egy befőtt.
Megfőzött, jó ízű, tán vágykeltő is, de cselekvésképtelen. Az életben nem aktívan részt vevő,
eltűrője a történteknek. A változtatásban pedig ’patópál. Teszi a napi dolgát, amikor éppen van energiája, de semmi több. Semmi megújulás. Semmi előre mutatás. Nagy tanulság ez.
Hová lett a filderkarcsi…kérdezte Ilona barátom. Akit én ismerek, az nem ilyen. Mindig becsültünk, felnéztünk rád, mert mindig tudtad a megoldást, és tudtál kellően kemény lenni.
Hát akkor nem csak az agyamban van meg ez a kép? Nem csak elképzelem?
De jó kérdés ez.
Filder Karcsi mondd, hová lett a filderkarcsi?
Pont akkor, amikor nem kellett volna, -hova bújt, és miért is?
Hol van a mindig újjászülető, midig megújuló, ’ezeréves, gondolkodó önmagam?
Így és ezt írta József Attila.


Csak az olvassa versemet,
ki ismer engem és szeret,
mivel a semmiben hajóz,
s hogy mi lesz, tudja, mint a jós,

mert álmaiban megjelent
emberi formában a csend,
s szívében néha elidőz
a tigris, és a szelíd ősz.

Ez a két versszak volt és lesz, ami jellemez engem.
Kellj fel tigris!
Filder Karcsi mondd, hová lett a filderkarcsi?
Az, aki szállni tud akár a sas, akár a Mount Everest felett is, ha akar.
Ejnye-ejnye rózsásfiú.

Csak az tudja, hogy mi a tűz, aki egyszer már megégett…



Nem mehetünk keresztül az életen, hogy ne lennének kérdéseink...
Percek múlva úgyis ott tartasz, hogy az alig volt, már véget is ért.
Minden, mi el se kezdődött még, máris a múlté.

-ÁDÁMÉVA-

- misztikarlo -

- k -

 … köd…

Borongós az élet,
Köd van mindenütt.
Hogy mondjam el néked,
Mi az, mi szíven üt.

Nincs kit, számon kérjek,
Most mit, és hogyan.
Nincs kit, számon kérjek,
Párom oly messze van.

Hiába kedves minden,
Őt már nem lelem.
Felhők gyűltek az égen,
S benn a lelkemben.

Borongós az élet,
Köd van mindenütt.
Hogy mondjam el néked,
Mi az, mi szíven üt.

Köröttem meghalt minden,
Elpusztult a világ.
Bennem kihunyt minden,
Minden, mi szépet lát.

Távol tőlem – távol tőlem,
Sátán, sátán távozz tőlem.

Nekem meghalt a világ,
Elhervadt a sok szép virág.
Mégis, ha meghalt a világ,
Túl kell élni a tragédiát.

Borongós az élet,
Köd van mindenütt.
Hogy mondjam el néked… -karlo- 2011.    

Csak az tudja, hogy mi a tűz, aki egyszer már megégett….
Ha két ember szereti egymást, össze tud fogni, akár a világ ellen is.

---de---

Csak az tudja, hogy mi a tűz, aki egyszer már megégett….

---és---

Láttyátuk feleim szümtükkel mik vogymuk. Isa pur es chomuu vogymuk.

Összefogni a világ ellen?

Összefogni a világ ellen?
Mennyire igaz is volt ez rám nézve...
Mentem az utcán lefelé.... és egyszer csak a semmiből.... elő-jöhetett az érzet....

 - így gondoltam -

...anno...
Semmit se kaptam, amit előre akartam.
Megkaptam mindent, amire akkor szükségem volt.
Megkaptam a feldolgozandó dolgokat.
Mindent kaptam ettől, s reám-szólt a minden...
Az erő bennünk van, nem kell kérni.
Hagytam az erőt dolgozni magamon.
...majd...
Ha megláttam a Gyula táblát az úton, -hazajöttem.
Engem ott a minden csodálatos világa várt.
Semmit se adott ingyen, semmit se várt, de mindent lát.
Egy pillantással elárulta mindig önmagát.
Az erő bennünk van, nem kell kérni.
Hagytam az erőt dolgozni magamon.
...most...
Ragasszuk már össze, mind mi szétesett,
Hallgassátok, értelmezzétek a Hegyi beszédet

Megkaptam a feldolgozandó dolgokat.
Mindent kapok ettől, s reám-szólt a minden...
Az erő bennünk van, nem kell kérni.
Hagyom hát az erőt dolgozni magamon..

-k-

Összefogni a világ ellen?

Minden, mi el se kezdődött még, máris a múlté.
Csak az tudja, hogy mi a tűz, aki egyszer már megégett…

(folyt.köv.) - (folyt.köv.?)

2012. november 15., csütörtök

A legfontosabb kérdések...

Néha a legfontosabb kérdésekről döntünk úgy, hogy egyszerűen nem tesszük fel őket.

Rég úton vagyok már,
Te vagy az, ki odaát vár...
Itt már csak a szám jár.

Nézem ma is a fű növését, nézem a természet napi ébredését, de mond meg te mindentudó,
- mitől zöld, ha mindig szárad, s az elhervadó mégis mitől nő?
Hogy mer virágba borulni újra a természet, - hogy lehet, hogy megy tovább az élet ...
- hisz tavaly nyáron te elmentél.
Hiába is tennék én már bármit, téged vesztettelek el, nem akárkit, s nélküled lásd, megfagyok.

Hisz a költészet az több mint szándék,

Több mint bárki mástól várnék,

Hisz költészet vagy te, s

Általad váltam azzá magam.

Mert nincs olyan, hogy nélküled.

Tervem, célom volt veled.

Nélküled nézd, lassan megfagyok.

Gyertyalángom kihalóban,

Nézem a fényt miként bukdácsol,

csorog a viasz a gyertyaszáron

Látod drágám, te szép egyetlen,

Borostyánszemed, most is keresem

A lecsorgó viasz oly lassan múlatja az időt

Akit szeretünk, az örökre velünk marad.

Lassan itt az idő, indulhatok szeretetcseppeket gyűjteni.

Nektek, akik még itt vagytok, igaz szavakkal hirdetni, mesélni.

Vajon miért fáj? Ki kedvemért jövőt remélt, miért hagyhatott el?

Lassan itt az idő, indulhatok, megyek mesét gyűjteni.

Miként járok itt a porban, magamban én semmi lettem, -a sok félbeszakadt sóhajok.

Hiányzik a hangos selyme,

Hiányzik, hogy nem ott vagyok.

Körbe vettél szépmagaddal, körbe vettél virágokkal.

Emlékké vált szép életünk, nélküled én megfagyok.

Csorgó viasz a gyertyáimon, csak ők számolják a múló időt.

A lángot néztük és egymás szemét, szorosan fogtuk a másik kezét.

Magamra maradtam és megfagyok.

Amikor megszólít a telihold.

,,,van egy nagyon jó tanács, ami szinte naponta az eszembe jut,,,

Engedd meg magadnak, hogy megéld az élményeidet!

Már sok hó, hogy elhagyott a fény...

A Hold fénye elveszett,

álmaimnak vége lett.

Magaddal vitted mindenem,

mindent ami kell nekem.

Csak gyűlik bennem a hideg, -

kemény lettem s rideg lett a szívem.

Megfagyok nélküled életem -

s a hideg egyre halad, egyre fel,

bár csak ne ébrednék már fel,-

zokogják a sejtjeim.

Amim van nekem már nem kell,

hisz nélküled nem is vagyok.

Magamat így kinek mutatnám,

mikor az útelágazásnál,

magadra hagytalak, -

s mint gyehennán a salak,

úgy érzem ma magamat.

Lelkem meghalt, hisz nem láthatlak,

csak ne ébrednék már fel.

Szólj, hol a holdad, hol a fény

ha az életed véget ér......

Csak egy pici gyertyalángban,

bennem a hideg szobában,

látom minden nap, minden percben,

azt mind mit elvesztettem.

Mind azt a fényt mit hoztál,

s hogy nekem milyen jó voltál,

ott hagytam az elágazásnál.

Mióta nincs kezed a kezemben,

csak pislákol a lét bennem.

A Hold fénye már elveszett,

álmaimnak egyszerre vége lett.

Szólj, hol a holdam, s hol a fény,

hisz nélküled én nem vagyok.

Te látod, megfagyok.

Hiába járok én bármerre,

csak ide lyukadok ki egyre

Küszködök bár, de nem vagyok.

karlo 2011.09.19.

"De hiába fürösztöd önmagadban, Csak másban moshatod meg arcodat"
Milyen egyszerű megfogalmazása ez az idézet, az élet lényegének. Egymagadban semmi se vagy.
Mindenkinek keresnie kell a párját, mindenkinek a saját útját. Oly kevesek vagyunk, akik észre vesszük, jó irányba, vagy épp rossz  irányba halad-e a szekerünk.
Az embernek az élete során előbb-utóbb kiderül, hogy csak egyetlen igazi útja van. Jó ha ezt az utat felismeri, még jobb, ha azon az úton jár. Az is jó, ha ezt az utat tudatosan felvállalja.
Mindezt tegye idejében. Legjobb ha ki is mondja... -ez az én utam.
Mindezt tegye idejében. Nincs mentség, ha legyen bármi is az indok, elszalassza a pillanatok sorát.
Mert az élet nagyon rövid. Minden csendben töltött perc, mikor beszélni akarsz, és mégse szólsz, -visszaüthet. Csúnyán visszaüthet. Mert az embernek egyetlen igazi útja van.
Lépjen rá.... Mindezt tegye idejében. Mert az élet nagyon rövid.
A csend viszont, az  kibírhatatlan hosszú.
Hosszú úton ékeztem el az életem legnagyobb kalandjának a megéléséhez.

Kései gyertyafény, 2008-ban.

Vad erdők mélyét bejárva,

Szelíd gallyakkal mindig arcon vágva,

Telihold igaz fényét naponta várva,

Rögös úton értem el hozzád,

S együtt lenni vágytam veled.

Gyertyád fényében lánggá válva,

Közös szép jövőnkre vágyva,

Mutathattam meg igaz magam,

Együtt élni vágytam veled,

S te önmagad adtad nekem.

Míg élek szeretlek kedvesem.

karlo 2010

Porból jöttünk, gondoltam. Ezt tanították nekem mindenhol. Porrá válunk, gondoltam.  Sorra jön a tapasztalás, míg meglátom, minden porrá válik köröttem. József Attila szavával, Istenporrá.
Most érkezett el az én időm, -időm a saját ars-poeticam megfogalmazására.
Ez az Istenpor, míg a földi létben van, akkor is tud szeretni. Tapasztalásom, hogy az egész földet, a mindent átható szeretet működteti. Ebben a szeretetben élhettem napjaimat. Ím eljöttek a pillanatok, mikor ennek a szeretetnek egy más megnyilvánulását kell megtapasztaljam. Most tapasztalom meg tán, hogy számot adjak a saját viszonyulásomról, ehhez a mindent átható szeretethez.
Számot adni magamról, a honnan indultam, és hová érkeztem közötti utam értelméről. Arról, hogy tudtam-e valami csekély pluszt adni az óriási ős szeretethez, valamint mennyit is tudtam befogadni abból. Milyen közel kerülhettem a saját gátaimon keresztül a mindenség alkotójához, nevezzük is bárminek. Én Úrnak hívom. Atyának szólítom. Szerető szent Atyámhoz fordulok szinte nap-nap, hogy megtaláljam a választ az én, és a mindennapok szeretetkapcsolatának az eseményeire. Arra, hogy kellően ünneplőbe tudtam, tudom-e öltöztetni a szívemet, a szeretet befogadására. Az egyszerűségre. Tudtam-e adni.
Úgy tudtam-e adni, hogy ne legyen benne nyoma se a kevélységnek, hivalkodásnak, erőszaknak. Tudtam-e eddig valamikor is, igazán szeretetteljes lenni. Olyan, amikor a saját egóm háttérbe szorításával, csak szerettem. Hát jó Uram, ezt neked kell majd eldönteni.
Rájöttem, erre én kevés vagyok. Nekünk nincs más feladatunk, mint fejlődni. A saját utunkat megélni. Csak az út irányát láthatjuk meg majd az út végén. Keveseknek adatik meg, hogy ezt az irányt láthassa az út során.

A kapu lassan becsukódik mögötted...

Az erő bennünk van, nem kell kérni.
Hagyom hát az erőt dolgozni magamon..

A kapu lassan becsukódik, ahogy rálépsz a tudati dimenzióváltás hídjára
a mögötted levő kapu lassan bezáródik.
Eljött a pillanat, amikor egyszer és mindenkorra tudomásul kell venned,
hogy nem vihetsz mindenkit erre az útra.
Vannak akik nem tudnak téged követni és őket most el kell engedned.

Újra vágyom a fényre....

"Megy az utam lefelé, magas hegyek között. Megy az utam lefelé, csendes vizek között. "

Olyan különös dolog a múlt...

Néha annyira eleven, hogy szinte kőbe vannak vésve a volt rezdülései, néha pedig még akaratod ellenére is a titkok homályába süllyed.

Hová lett a társas támasz az életemből?

Kezd fény derengeni. Pislákol egy másfél wattos ledes-izzó az agyamban.

Sugározd a szeretetet.

Egy gondolat motoz bennem…

Ki is vagyok én? Van sorszámom. Van nevem.

Az vagyok, amihez kötődök. Ugye jól érzem én eztetet?

Miként is ítélhetem én ezt meg?

Elménk, a fejünkbe zárt időjárás…. mondta Stephen Hawking.

 

 Tunyogi Rock Band: Amikor mélyen vagy

Megy egy vonat délnek, megy egy északnak.

Hosszú vonat megy délnek, egy másik északnak.

Ott se fogad egy lélek - itt se búcsúztat,

mikor mélyen vagy.

Mindegy, melyiket éred el, úgyis elkapnak.

Mindegy, melyiken bújnál el, úgyis elkapnak.

Visszalöknek az útra. Nem is bántanak.

Csináld egymagad.

Sehova nem köt semmi. Minden elszakad,

mikor mélyen vagy. Mikor egyedül vagy.

Nem emel föl senki, hogy mégis megmaradj,

amikor mélyen vagy. Amikor egyedül vagy.

Számolom a köveket, ahogy máskor is.

A kilométerköveket, úgy ahogy máskor is.

Itt is magam voltam már, legyek máshol is.

Hátha lehet máshogy is.

Megy az utam lefelé, magas hegyek között.

Megy az utam lefelé, csendes vizek között.

Nem búcsúzom, és nem ígérek. Lehet, hogy egyszer még visszajövök,

mielőtt eltűnök.

Sehova nem köt semmi. Minden elszakad,

mikor mélyen vagy. Mikor egyedül vagy.

Nem emel föl senki, hogy mégis megmaradj,

amikor mélyen vagy. Amikor egyedül vagy.

Sehova nem köt semmi. Minden elszakad,

mikor mélyen vagy. Mikor egyedül vagy.

Nem emel föl senki, hogy mégis megmaradj

valahogy,...amikor mélyen vagy. 

...ÚGY HIÁNYZOL DRÁGÁM...

--- hát mit ne mondjak, különös dolog más szájából, ezt ennyire összeszedetten hallani --

Az út értelme, az út maga...

Sokan halál árnyékában nyílnak meg, kevesek kiváltsága, életének jutalma, hogy ezt előbb elérjék. Rájönnek, hogy minden tapasztalati szint kivétel a szabályok alól. Életében csak egyetlen alapvető szabály-sor igazára jöhet rá az ember, ami nem változhat...
Étetünk ennek a megtanulását szolgálja.
Megbecsülés nélkül nincs alázat, és alázat nélkül nem létezik szeretet.
Mint ahogy szeretet nélkül nem lehet hit, a hit pedig az erkölcs alapja.
De ha végig gondolod, erkölcs nélkül nem létezik valós igazság, és az igazság nélkül nem érdemes élni. A megbecsüléstől indultunk, az igaz élet igenléséhez érkeztünk...
Az igazság az Úrnál van, és a mi utunk értelme, maga a hozzá vezető út.
Az Úr pedig bennünk lakozik, hiszen Ő a saját képmására teremtett minket.
Földi utunkat akkor így is összefoglalhatnánk.
Egy út saját magunkhoz...
Út  megbecsülésen, az alázaton, a szereteten, a hiten, és az erkölcs igazságán át.

El Camino - Az út 

Az út értelme az út maga,

Mindig úton vagy valahova.

Vágyod, hogy végre elérd a célt,

De sajnos akkor az út véget ért.

Rájössz majd -egy a fontos.

Fontos csak, hogy úton legyél,

A zarándoklatban részt vegyél.

Nietzsche mondta, - az Úr halott,

Isten helyébe magad rakod.

Egyszer, csak egyszer fogd meg a tollat,

Rögtön lehull rólad a vakolat.

Belépsz a belső végtelenbe,

Rájössz az elemek lényegére.

Ami volt, - az halott,

Ami lesz az lesz a virág,

S ami van az nincs is már,

Összetörve darabokra hullva vár.

Nietzsche mondta, - az Úr halott.

Isten helyébe magad rakod.

De az út lényege, hogy úton legyél,

A zarándoklatban részt vegyél.

Urat keresd, rakd össze a célt.

Úton legyél, célt remélj.

Majd mi széthullt egyszer, mind összeér.

Te a világnak virágja legyél.

 Tolvaj Ferencnek

-karlo 2006-





Sokáig gondolkoztam, miután ezeket leírtam, bár minden lépésem erre tart.
Vajon jól írtam-e, -mert igazán ez is a célom az itt létemmel.
Megbecsülés nélkül nincs alázat, és alázat nélkül nem létezik szeretet. ---vagy,
Alázat nélkül nincs megbecsülés, és megbecsülés nélkül nem létezik szeretet.
-mert talán a legfontosabb alap, az alázat, de az is igaz, hogy megbecsülés nélkül nincs alázat.
Alázatot csak a felé érezhetsz, -akit, amit becsülsz, mert egyébként színjátszás lenne, -alázatoskodás. No ezt tévesztik el az emberek, -megjátszottá válik minden.
Mi tesszük magunkat csúszó-mászóvá, a helyett, hogy megismerjünk valamit, szinte alárendeljük magukat. Ha megismernénk a dolgokat, tán még becsülni is jobban tudnánk...
még akkor is ha valami szokatlan, valami más, mint amit mi várunk.
Mi alapján várunk valamit is, ...önnön bizonytalanságunk miatt, -és a saját két egónk miatt.
Vagy... -jaj rájönnek, hogy kevesebb vagyok mint az...
Egy  fityfenét -- merj gyenge lenni -és akkor vagy erős.
De ez itt, ebben a világban nem működik igazán, -felzabálnának.
A mostani világban, ember uralkodik az emberen, önnön kárára.
Ezt nem én találtam ki --ezt írja a Szentírás...

Az én ligetem 1.

1998

Ez a kép, egy sorozat első képe.

Amit kifejezni hivatott...

A szólás-mondást, hogy a fától nem látjuk az erdőt.

...mert tényleg így van mindenkivel, hiába észleli, igazából nem láthatja...

YouTube - karlo952
YETHRO TULL

Amikor az idővel küzdesz…

Amikor az idővel küzdesz, olyan ellenfelet kaptál, kivel szemben nem győzhetsz.

Az idő az úr, az anyag világában.

Most, hogy olvasod ezt, nézz fel, - nézz a tükörbe! Mit keresel?

Miért keresed folyton-folyvást azt az árnyékot, ami pont elfedi a tiedet?

Addig formálod az anyagot, míg olyan nem lesz, mint te.

Alapigazság, - ilyenkor, már saját magaddal állsz szemben. De a másik is így tesz.

Mivel pedig alapvetően egyik ember sincs kibékélve magával, hát hogy is tetszene neki

az, amit a tükörben lát.

Ugyanazok az emberek, akik látják a butaságainkat, meglátják értékeinket is, -

ha igazán felénk fordulnak. Az érdeklődésüket viszont, azt nekünk kellene kivívnunk.

A jel, és az árnyéka, az mindig jelen van.

Az árnyékot látod, ha sétálsz, mert ott mozog a tied mellett.

Az árnyékból, csak következtetni tudsz a jelre. A mozgó árnyék, a látható világ része.

Ha csak azt nézed, soha se jössz rá, hogy ki a másik.

Emeld fel a fejed. Emeld fel a lelked, - és meglátod a jelet.

Ez egy bizonyos fokig, tudathasadásos formula. Az időt arra használjuk, hogy

embereket átformáljunk. Még akkor is, ha szép, látványos mondatokkal mondjuk, hogy

a másikban levő értékeket akarjuk felszínre hozni.

Inkább ismerjük meg őket. Ha az értékeik tényleg léteznek, úgyis felszínre tőrnek.

Ehelyett múlatjuk az időt, küzdünk. Nem megismerünk, hanem belemagyarázunk.

És bizonyítunk, bizonyítunk, bizonyítunk.

Azután veszítünk, - mert győzött az idő.

Az pedig, amivel a másik felhívta a figyelmünket, - már elveszett.

Mert a másik már nem létezik.

        

                                                                                                         

Árnykeresők vagyunk… -2007. 03. 17.

Emeld fel a fejed,

S meglátod a jelet.

Idő világában a jelből,

Csak árnyékor látsz.

Jelhez tartozó árnyékot látsz.

Vigyázz, idő az úr, - vigyázz -

Keresed a jelet,

S folyton elveszted.

Idő világában a jelből,

Sokat meg nem látsz.

Jelhez tartozó árnyékot látsz.

Jól vigyázz, idő az úr, - vigyázz -

Formálod az anyagot,

Formálod az időt.

Folyton várod, várod az eljövőt.

Őszintén mi az, mit igazán látsz,

Csak jelekhez tartozó árnyékokat látsz.

Vigyázz, elfut az idő, - vigyázz -

Ellenfeled nagy,

Cselekvésre kevés időt hagy.

Emeld fel a fejed, s meglátod a jelet.

Hisz árnyéka ott van a tied mellett.

Most még csak jelhez tartozó árnyékot látsz.

Vigyázz, nem vár az idő, - vigyázz -

Keresed a jelet, s folyton elveszted,

Míg mások árnyékát lesed.

Ugyanezt teszik ők is veled,

S nem jelet, csak árnyékokat látsz.

Vigyázz kérlek, ne hibázz, - vigyázz –

Formálod az anyagot,

Míg nem lesz olyan, mint te.

A másik nem lesz olyan, mint te.

S végén láthatod saját árnyékod,

Hisz ő eltűnt árnyékával örökre.

Vigyázz a párod árnyékára, - vigyázz -

Emeld fel a fejed, emeld fel a lelked,

Keresd hát őszintén a jelet.

Mert most még csak árnyékokat látsz,

S ne akard, hogy csak saját árnyékodat lásd…

Vigyázz, magad maradhatsz, - jól vigyázz -

Keresd a másikat, - szeresd őt.

Meg ne változtasd, - becsüld meg őt.

S keresd őszintén a jelet, - mit ad,

Míg árnyékod el nem fedi előtte önmagad.

Vigyázz, kérlek jól vigyázz,

Vigyázz, és ne hibázz, - vigyázz –

Az idő az úr az anyagi világban.

Nem győzheted le, társ nélküli magányban.

Kell, hogy legyen egy másik, ki segít.

Hát kérlek, szeresd a melletted levőt.

Keresd, szeresd, - jól becsüld meg őt.

De vigyázz, hisz idő az úr, - jól vigyázz -

The only Amazon - miszti7
YouTube - karlo952